A fiam hetente öt alkalommal is edzeni szokott a házunk pincéjében. Már évekkel ezelőtt megkért rá, hogy alakítsunk ki neki egy edzőtermet oda lent, mert úgysem használtuk semmi másra. A fiam eléggé elfoglalt amúgy is, így legalább nem fog azzal telnie az ideje, hogy az edzőtermekbe rohangál. Ez az otthoni edzőterem annyira bevált, hogy mostanra már én is lejárok oda legalább hetente három alkalommal, hiszen ahogy idősödöm, egyre inkább oda kell figyelnem az egészségemre is. Azóta a feleségemet és a másik fiamat is próbálom győzködni arról, hogy használják ki, hogy az edzőterem ott van a pincében, szinte karnyújtásnyira. A feleségem már meg is jegyezte, hogy látszik rajtam a rendszeres edzés, ami bevallom, nagyon jól esett.

Egy kis hátulütője azért van ennek a pincében kialakított edzőteremnek: nincsen befűtve, emiatt könnyen megfázhatunk edzés közben. Bár a fűtésrendszer oda is elér, de nem szoktuk ott lent használni, mert drága lenne. Elkezdetem kutatni egy gazdaságos megoldás után.

Némi keresgélés után rátaláltam a hőszivattyú berendezésekre, mint lehetőség. Hallottam már ezekről a gépekről, de mélyebben sosem merültem el ebben a témában. Annyit azért már eddig is tudtam, hogy egy ilyen gépnek a vásárlása és telepítése viszonylag jelentős költséget jelent, azonban hosszútávon jóval költséghatékonyabbak, mint a hagyományosabb fűtésrendszerek.

Persze szerettem volna erről többet tudni, ezért ellátogattam egy olyan oldalra, ahol azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy Milyen befektetéssel is jár valójában egy hőszivattyú?

Az oldalon egy vállalkozás válaszol nekünk erre a kérdésre, akik teljes körűen és profi módon képesek elvégezni egy hőszivattyú beüzemelését, az arra alkalmas háztartásokban. Számomra nagyon szimpatikus lépés tőlük, hogy nyíltan és egyenesen közlik velünk, hogy a befektetési összeg több millió forintba is kerülhet. Már csak maga a hőszivattyú is jelentős összegeket jelentet, a beüzemelési és telepítési árakról nem is beszélve. Természetesen itt szó sincs arról, hogy bárkit is el akarnának riasztani ettől a fantasztikus műszaki megoldástól, hiszen a fentiek ellenére is egy költséghatékony módszerről beszélünk. Ugyanis hiába a nagy befektetési összeg, hosszútávon a rezsiköltségeink nagymértékben csökkenni fognak. Egy hőszivattyú sok-sok évig szolgálni fog minket, és így jelentősen nagyobb össze fog a zsebünkben maradni, mintha egy hagyományos fűtési módnál maradtunk volna.

A hőszivattyúkat tekintve négy típust különböztetünk meg egymástól: talajkollektoros, talajszondás, kútvizes és levegő-víz működésűekről beszélhetünk. Ezek esetében a beüzemelési költség nagymértékben változhat, sőt engedélyek beszerzésére is szükség van hozzájuk.

Például nézzük a talajszondás változatokat. Itt számolni kell azzal, egy igen mély fúrást kell végezni. Ez a fúrás akár 200 méterig is lemehet. Már önmagában ez is jelentős költséget jelent.  Ilyen mélységekre azért van szükség, mert ez esetben a hő közvetítő közeg cirkulálása ott lent történik, így azt nem befolyásolják a külső környezeti tényezők. Ez az egyik leghatékonyabb megoldás.

A legolcsóbb beüzemeltetési költséggel bíró hőszivattyú típus a levegő-víz hőszivattyú. Itt nincs szükség semmiféle ásásra és fúrásra sem, elég mindössze egy betonalapot építeni a házon kívül. Persze azért ennek a típusnak megvan az a hátránya, hogy a szabadtéri hőmérséklet valamelyest befolyásolhatja azt, hogy mekkora hatásfokkal képes működni.  Persze ez is egy teljesen megbízható és gazdaságos típus.

Milyen befektetéssel is jár valójában egy hőszivattyú? Újra feltéve a kérdést, már kész válaszokkal rendelkezünk, miután meglátogattuk ennek a cégnek a weboldalát.