Az ember nyilván elsősorban azért jár edzőterembe, hogy jó formába lendüljön, vagy hogy jó formában maradjon. Jómagam is az edzőterembe járók táborát erősítem már egy ideje. És az elmúlt hónapokban nem csak edzettem, hanem barátságokat is kötöttem. Vagyis inkább ismeretségeket. Edzés után váltunk egy-két szót, megbeszéljük, hogy kinek hogy ment, és ilyenek. Legutóbb azonban segítséget is kaptam az egyik sporttársamtól, akinek elújságoltam, hogy a konyhai lefolyó eldugult.

Épp a banános turmixomat kortyolgattam, mikor elpanaszoltam neki, hogy egy ideje már nagyon lassan folyik le a víz a konyhában, és egy napja pedig már nem is folyik le. Fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek, de megnyugtatott, hogy van megoldás. Víz Gáz Fűtés Szerelő 24 – azt mondta, mindenképp hozzájuk forduljak. És a legfontosabb, hogy magamtól meg se próbáljam elhárítani a dugulást, mert azzal csak nagyobb bajt okozok. Bízzam inkább szakemberre. Hallgatok rá, hisz ő mégiscsak férfi, csak jobban ért az ilyesmihez.

Az első dolgom volt tehát, hogy felkerestem a vizgazfutesszerelo24.hu honlapot. Már a fő oldalon hirdetik, hogy 24 órás ügyeleti szolgálatot látnak el, hogy ha valahol nagyon nagy a baj, olyan, amire sürgősen megoldás kell, akkor tudjanak hamar indulni. Ez nekem nagyon szimpatikus volt, hisz tényleg el bírok olyan helyzetet képzelni, amikor valamit azonnal meg kell oldani. Nem ér rá másnapig, esetleg ha hétvége van, akkor akár két napig is. Aztán azt is írták, hogy a víz- és gázszerelés mellett a fűtés szerelését is vállalják és természetesen a duguláselhárítást is.

Ami nagyon tetszett még, hogy több mint harminc éves tapasztalattal rendelkező szakemberekről van szó, így még nagyobb volt a bizodalmam. Azt is írták, hogy akár egy órán belül is kiszállnak, ha baj van. Budapesten és egész Pest megyében. Ilyen szakemberekről álmodik mindenki szerintem.

És hogy mi a teendő, ha víz-, gáz-, vagy fűtésszerelőre van szükségünk 24 órán belül? Hát először is ellátogatni a vizgazfutesszerelo24.hu honlapra. Ott meg van adva egy telefonszám, a +36203501350, ezt lehet hívni. Itt alaposan kikérdeznek, hogy pontosan mi a baj, hiszen ennek függvénye, hogy milyen szerelő és milyen felszereléssel érkezik majd a helyszínre. Aztán időpont egyeztetés következik, a szakemberek egy előre megbeszélt időpontra megérkeznek és elkezdik a szerelést, javítást, helyreállítást, cserét. Voltaképp bármit, ami a vízzel, gázzal vagy a fűtéssel kapcsolatos.

Nem csak javítanak ugyanis. Bátran lehet őket hívni akkor is, ha építkezünk, lakást újítunk fel és új dolgokat kell be-, illetve felszerelni. Vagy akkor is, ha nincs baj, csak épp mondjuk szeretnénk kicseréltetni a csapot.

Na de visszatérve a konyhai duguláshoz. Itt, a vizgazfutesszerelo24.hu-nál olyan szakemberek dolgoznak, akik valóban megtanulták a szakmát és rájuk biztos rá lehet bízni a munkát. Mert nincs olyan dugulást, amit ők ne tudnának elhárítani. Én is tudom, hogy az internet tele van mindenféle dolgokkal, hogy ilyen esetekben mi a teendő. Szerintem nem érdemes ezen spórolni. Mert lehet, hogy a végén még többe fog kerülni az egész. Óvatosan kell tehát bánni az otthoni, házi megoldásokkal, mert nem biztos, hogy az interneten olvasott vegyszerkeverék valóban hatékony. És az csak a legkisebb gond, ha nem hat. Van nagyobb is, ha úgy hat, hogy tönkreteszi a csöveket. Ezért szerintem mindenképp szakemberhez kell fordulni, mint ahogy én is tettem.

A vizgazfutesszerelo24.hu-tól pontosan, a megbeszélt időpontra érkeztek, felmérték a helyzetet és azóta már meg is javították a lefolyót, elhárították a dugulást. Sőt, még tanácsokat is kaptam arra nézve, hogy mit tehetek azért, hogy ez máskor ne fordulhasson elő. Tudom, persze, hogy már az első jeleknél észnél kellett volna lennem, de most tanultam az egészből. Hogy mit is pontosan? Elsősorban azt, hogy ha víz-, gáz-, vagy fűtésgondom van, akkor a vizgazfutesszerelo24.hu-t hívom. Másodsorban pedig azt, hogy az ételmaradékokat mindig kiszedem a mosogatóból.