Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak és egészségesek legyünk megfelelő mennyiségű mozgásra és sportolásra van szükségünk. Talán senkinek sem kell túlságosan bizonygatni, hogy a mai világban, amikor oly sokan ülőmunkát végeznek és relatíve mozgásszegény az életünk, miért is olyan fontos, hogy hatványozottan odafigyeljünk erre.
Számomra szinte sohasem volt kérdés, hogy odafigyeljek a megfelelő mennyiségű mozgásra és sportra. Az egyik kedvenc mozgásformám a TRX-es edzések. Nagyon szeretem azokat az órákat, amiken ezt az eszközt használjuk. Valahogy nekem totálisan bejön ez a fajta saját testsúlyos edzés és azt is imádom, hogy mindig remek a hangulat az órán, szinte már sokan csak azért járnak, mert ismerjük egymást és mindig nagyon jól érezzük magunkat.
A múltkori edzés után kicsit beszélgettem Lillával, akinek eléggé karikásak voltak a szemei és kiderült, hogy hisztamin intoleranciája van. Mivel nem nagyon hallottam erről korábban, így megkértem, hogy meséljen kicsit róla.
Ennek a fajta betegségnek az egyik talán leglátványosabb jele a szemek alatt megjelenő fekete karikák. Mivel nem annyira szép látvány, így elég sok embernél könnyen észrevehetők. A kiváltó ok rengetegféle lehet, mindenkinél más és más. Például a hisztamin intolerancia lelki okai között fel szokták sorolni a szorongást, a különböző családi problémákat, a nagyképűséget vagy egyszerűen a szeretethiányt. Emellett még lehetnek mentális okai is, de persze különböző betegségek is okozhatják azt, hogy ez valakinél látványosan kialakuljon.
Amikor ezt elmesélte, akkor egyből ajánlottam is Lillának az InstanTense szérumot. Ez egy remek megoldás az ilyen típusú problémák kezelésére. Én is használtam már korábban és nekem is bevált, ezért is tudom ajánlani másoknak.
Ezt a szérumot a Laumar nevű cég gyártja, melynek központja a como-i tó partján található. A cég már évtizedek óta a kozmetikai iparban tevékenykedik, hiszen különböző típusú kozmetikumok fejlesztésével, kutatásával és gyártásával foglalkozik. A hosszú idő alatt összegyűlt tapasztalatokat felhasználva igazán prémium minőségű és igazán különleges szérumokat fejlesztenek ki, mint amilyen az InstanTense szérum is.
Minden egyes terméket és krémet független klinikai vizsgálatoknak vetnek alá, amelyet a Milánóban található BioBasic Europe kutatóintézete végez.
Ahhoz, hogy minél tökéletesebb és minél magasabb minőségű termékeket tudjanak kifejleszteni, a bőrgyógyászati területen dolgozó jól ismert cégekkel, valamint nemzetközi hírű egyetemek szakembereivel dolgoznak együtt.
Az InstanTense Plus használata roppant egyszerű és gyors, senkinek sem kell tőle tartania. Első lépésként meg kel mosni az arcot, majd pedig jól megszárítani. Ezután elég egy rizsszemnyi krémet az ujjunkra nyomni és azt felvinni a problémás bőrfelületre. Meg kell várni, amíg teljesen beszívódik, majd pedig ajánlott olyan 3-5 percet még pihenni azért, hogy a szérum teljes mértékben be tudjon szívódni és ki tudja fejteni a jótékony hatását.
Ez az ajánlott mennyiség, de ugyanakkor mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, hogy mennyi az a mennyiség, ami még nem túl sok, hanem pont elég ahhoz, hogy maximálisan be tudjon szívódni és ki tudja fejteni a hatását.
Most már Lilla is tudja, hogy ha a hisztamin intolerancia lelki okai miatt sötét színű karikák alakulnak ki a szemei alatt, akkor mit is kell tennie.