Nem különösebben szeretem az egyéni edzéseket és sportokat. Miután a harmadik gyerekünk is megszületett, a férjemmel sokszor nehezen találtuk meg a megfelelő alkalmat, hogy mozogjunk. Részben a gyerekek miatt volt, akik ugyan már „nagyok”, de még mindig csak laza mozgásformában tudunk részt venni. Bár amikor ők bicajoznak, mi pedig kocogunk mellettük az egy jó alkalom, de azért mindig keresünk új lehetőségeket. Sokszor gondoltunk újra a teniszre, de egyre több szervezést igényel. Ha egymás ellen játszunk, az nem az igazi, ha külön vagyunk az sem. Olyanokat keresünk, amelyekben segíthetjük egymást és tényleg együtt lehetünk. A téli síelésen és nyári kerékpározáson kívül pedig nem nagyon találtunk olyat, ami mind a kettőnknek izgalmas. Talán a lovaglas lenne még az, ami a gyerekeknek is biztosan tetszene, de olyan messze találtunk csak megfelelő lovas iskolát, hogy nem tudjuk rendszeresen beleilleszteni a napirendünkbe. Így az utóbbi időben olyan mozgást kerestünk, amelyen egyszerre lehetünk ott és biztosak lehetünk benne, hogy nem csak a testünket mozgatjuk át közben, hanem kiszellőztethetjük a fejünket és valóban feltöltődünk. Így találtunk rá a TáncSzalon argentin tangóra programjaira.

A tánc egy izgalmas közös program a férjemmel

Már egy jó ideje táncolunk és minél jobban elmerülünk benne, annál jobban érezzük, hogy nem csak az az jó program, amit ott töltünk, hanem az is, ami utána jön. Mert igen, 40-es nőként ki kell, hogy mondjam, három gyerek mellett nem egyszerű az élet. És az intim pillanatokra is meg kell találni az időszakot, ami sok esetben csak apró perceket jelent. És a libidónk sincs a csúcson, mert mindenfélével vagyunk elfoglalva. Ezért a sport mindig sokat jelentett, és elsőre nem is gondoltuk, hogy egy lazább mozgásforma, mint a tangó ilyen sokat adhat. A TáncSzalon argentin tangó magánórájával kezdtünk, mert nem akartunk mások előtt ügyetlenkedni. Nagyon gyorsan felvettük a ritmust és egymásra tudtunk hangolódni. Két oktatótól tanulunk és azt vettük észre, hogy szinte folyamatosan szerelmesen mosolygunk és nézünk egymásra. Erről beszélgettünk is, hogy mennyire volt ilyen tenisz, vagy épp bicajozás közben. Na jó olykor még „fiatal” korunkban a hüttékben egy-egy lélekmelegítő koktél után egymásra néztünk, és szinte lángoltunk. Talán ott volt ugyanez a helyzet, hogy meg kellett várnunk, míg hazaérünk és utána egymás karjaiba fonódhattunk. A különbség csak az, hogy a TáncSzalonban már tangó közben is össze vagyunk kapcsolódva. Fizikailag és lelkileg is. Így pedig könnyű fenntartani az egymás iránt érzett tüzet. A magánórák során pont azt tanultuk meg, hogy hogy figyeljünk egymásra és azóta már volt, hogy egy baráti társaságban egy kellemes romantikus számra felálltunk táncolni, a többiek pedig irigykedve figyeltek. Fizikailag nem a legjobban megterhelő mozgásforma. De a tangó olyat adott, amit addig a sportokban nem különösebben kerestünk. Olyan időt, amelyben teljes figyelemmel vagyunk együtt és egymás kis rezdüléseire hallgathatunk, léphetünk. Szeretetben és szerelemben egyaránt.