Nyár elején, pár nappal mielőtt a gyerekeket edzőtáborba kellett volna vinni, kaptunk egy defektet. A már így is stresszes nyarunk ezáltal még inkább az lett, hiszen a gyerekek két napig hisztiztek, hogy most hogy fognak lejutni Zebegénybe. Végül a probléma megoldódott, mert a férjem talált egy nagyszerű oldalt, a Gumidiszkont hu -t, ami egy olyan gumiabroncs webáruház, ami az ország egész területére kiszállít, ráadásul elég gyorsan. Azt olvastuk az oldalon, hogy már 19 éve működnek gumiabroncs forgalmazóként, és nem csak személygépkocsikra, de teherautókra, motorokra és kisteherautókra is árulnak gumit, illetve felniket is lehet náluk kapni, összesen nagyjából harmincezer félét. Miután az értékelések is igen jók voltak, illetve meggyőzött minket a nagy szaktudásról és hozzáértésről tanúskodó weboldaluk, gyorsan meg is rendeltük tőlük a cserekereket. Szerencsére a folyamat igen könnyen ment, ugyanis nagy segítség az oldalon található kereső funkció, ahová csak a kocsink típusát kell beírni és az oldal máris kilistázza nekünk azokat az abroncsokat, amik megfelelnek nekünk. Bár először arra gondoltunk, hogy használt abroncsot veszünk, mint kiderült a Gumidiszkont hu kizárólag új gumikkal kereskedik, viszont azok meglepően jó árban voltak, így már nem is bántuk, hogy nem máshol vettünk szinte ugyanennyiért egy régit. Az is tetszett az oldalban, hogy egyértelműen fel volt tüntetve, hogy van e az adott abroncs készleten, és nem utólag ért a meglepetés, hogy napokat vagy heteket kell várni a beszerzésére.

Összességében minden simán ment, fizetni utánvétkor is lehetett a futárnak készpénzben, ami nekünk külön jól jött. Így végül a gyerekek örömére megoldódott minden, hála a Gumidiszkont hu-nak.