Heti pár alkalommal el szoktam járni edzeni, női alakformáló tornára. Felfrissít és karbantart, nem tesz jót a közérzetemnek, ha kimarad egy-két alkalom is akár. Az odajáró nőkkel, anyákkal jó ismerősökké váltunk az évek során, sokat beszélgetünk, megismertük egymást. Az egyik ilyen edzőtársam egy kis céget működtet, de legutóbb mesélte, hogy nagyon felpörgött az üzlet. Emiatt sok a gondja azzal, hogy egyszerűen nincs ideje az adminisztrációval bajlódni és a postán sorban állással tölteni a drága idejét. Fenntart egy irodát is, aminek a bérleti díja és a rezsije ablakon kidobott pénz, hiszen alig tartózkodik ott. Mindig az üzletben van, hogy az ott folyó dolgokat felügyelje és rendezze. Nem tud egyszerre több helyen lenni, és ez nagyon fárasztó.

Ezért is döntött úgy, hogy igénybe veszi egy székhelyszolgáltató cég segítségét, az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására. Még csak egy hónap telt el, hogy szerződött velük, mégis rendkívül elégedett az eddigi tapasztalatok alapján. Most már nem kell saját irodát fenntartania, hiszen a vállalkozás működtetésével kapcsolatos adminisztrációt teljeskörűen ellátja az általa megbízott cég. Ezzel pénzt is spórol, hiszen nem kell rezsit és bérleti díjat fizetnie, meg egyébként sem volt ott soha, nem volt ideje ezekkel a dolgokkal foglalkozni.

Ami még szintén nagyon sok időt és körültekintést igénylő feladat, az a postai küldemények kezelése. A szolgáltatáscsomagban szerencsére ez is benne van, hiszen a székhelyszolgáltató vállalkozás minden hivatalos és nem hivatalos levelet és küldeményt hiánytalanul átvesz és precízen iktat is. Kiemelt tekintettel vannak az ajánlott levelekre, amelyek igencsak problémásak tudnak lenni.

A levelek átvétele után a szolgáltató cég törvényben foglalt kötelezettsége, hogy ügyfelüket maradéktalanul értesítsék a beérkezett levelek tartalmáról, méghozzá 24 órán belül. Ismerősöm elmondta, hogy a székhelyszolgáltató ebben is tűpontos. Soha nem csúsztak még el a határidővel és minden levelét pontosan, precízen szkennelve küldtek tovább. Az eredeti példányokat pedig összegyűjtve, havonta egy alkalommal küldik tovább postai úton is, melynek költségéről ők gondoskodnak. Ezt a költséget már a havi székhelydíj tartalmazza.

Emellett fogadják a hatóságokat, ha sor kerül például egy helyszíni kontrollra, vagy közvetlen székhelyen történő irat kézbesítésére. A szolgáltatáscsomag tárgyaló biztosítását is tartalmazza. Ez azért nagyon kényelmes megoldás, mert ha nincs módunk egy-egy partnert, potenciális vevőt, vagy beszállítót fogadni máshol, akkor azt a székhelyszolgáltatónál megtehetjük. Ennek a juttatásnak a költségét a havidíj szintén tartalmazza.

Ez egy budapesti cég, már több mint 10 éve vannak a piacon. Alapvetően kétféle szolgáltatáscsomagot kínálnak, az egyik a budapesti, a másik pedig az iparűzési adó-mentes székhelyszolgáltatás. Ha az utóbbit választjuk, cégünk székhelye a Pest megyei Újlengyelbe fog kerülni, ahol köztudottan nem kell iparűzési adót fizetni.

Ők a legkomolyabb pénzügyi stabilitással rendelkező cég a piacon, AA-s fokozatú Bisnode minősítésük van és már csak egy pontjuk hiányzik az AAA-s minősítéshez. A székhelyszolgáltatóknál nagyon fontos a pénzügyi stabilitás. Hiszen, ha egy általunk székhelyszolgáltatással megbízott cég egyik napról a másikra eltűnik a piacról, az nagyon komoly következményeket, eltiltásokat, cégcsődöket is hozhat magával.

Összességében nagyon pozitív benyomása volt kedves ismerősömnek erről a szolgáltató cégről és elmondta, hogy ha gondolom szívesen megadja az elérhetőségüket. Én ugyan alkalmazottként dolgozom, de ha egyszer sor kerülne rá, hogy indítok egy kisebb vállalkozást, minden bizonnyal meg fogom őket keresni.